Pályázat

Pályázati kiírás

Jelentkezési lap

 

 

"Élmények tábora Tatán 2018" az EFOP-1.2.12-17-2017-00004 projekt keretében.

Az Esély Budapest Fővárosi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány táborozási pályázatot hirdet 1.-11. évfolyamos tanulók és kísérőik részére.

 

A pályázat célja:

Az Esély Budapest Fővárosi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány – továbbiakban Alapítvány – az EFOP 1.2.12-17 pályázat keretében térítésmentes táborozást hirdet. A pályázattal elnyerhető támogatást az Alapítvány táborozási szolgáltatás formájában nyújtja. Arra kizárólag a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

 

Kedvezményezettek köre:

Magyarország hat felzárkózó régiójában működő oktatási intézmény 1-11. évfolyamos tanulói. ( A Közép-Magyarországi régió tehát nem vehet részt benne.)

Előnyt élveznek a hátrányos vagy halmozottan hátrányos, illetve fogyatékkal élő tanulók, továbbá kísérői tanáraik.

 

Általános pályázati feltételek:

Pályázni a pályázó által az Alapítvány honlapján a regisztrálást követően, elektronikus úton – www.eselybudapest.hu – beküldött pályázattal lehet. Figyelem! A regisztrációs és pályázati felület 2018. február 15-én fog megnyílni.

 

Egyéb tudnivalók:

Csoportok létszáma, kísérők:

-15-20 fő gyermek után egy fő felnőtt kísérő részvételét kell biztosítani. A pályázaton való részvétellel a kísérő vállalja, hogy a kedvezményezett csoport kísérőjeként kizárólagosan ellátja a gyermekek felügyeletét, a regisztrációs felület kitöltését, illetve segíti a tábori programokon való részvételüket, valamint folyamatosan együttműködik a tábor vezetésével;

- Amennyiben a csoportban legalább 5 fő sajátos nevelési igényű gyermek kerül regisztrálásra, úgy a csoport mellé a pályázónak 2 felnőtt kísérőt kell biztosítania. 

- A fogyatékkal élő csoportok esetében egyedi elbírálás alapján történik a kísérők számának meghatározása.

- A jelentkezők a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kapnak.

- A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal ellátott jelentkezések érvénytelennek minősülnek.

- Az adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.

- A pályázattal elnyerhető táborozási támogatás nem terjed ki a tábor helyszínére történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire.

 

A projekt tartalma:

Az Alapítvány teljes körű étkezést és szállást biztosító táborozási szolgáltatás igénybevételéhez nyújt támogatást a táboridő tartamára. A táborozási időszak 2018. június, július hónapokban, heti turnusokban történik az alábbi időpontokban:

-           június 18 – 23. Általános iskolásoknak

-           június 25 – 30. Általános iskolásoknak

-           július 02 – 07.  Középiskolásoknak

-           július 09 – 14.  Középiskolásoknak

-           július 16 – 21.  Középiskolásoknak

-           július 23 – 28. Általános iskolásoknak

 Valamennyi turnusnál hétfő délelőtt érkezéssel számolunk és szombati az ebédet követő távozással az első étkezés a táborban hétfőn vacsora.

Indokolt kérésre a korosztályoknál más turnusra is lehet jelentkezni.

A táborban részt vehetők éves létszáma (kísérőkkel együtt): 1.000 fő.

Az Alapítvány a kísérők részére szállást és étkezést, valamint kísérési, felügyeleti díjat nyújt a tábor idejére megbízási jogviszony alapján.

A pályázati adatlap külön is letölthető: www.eselybudapest.hu honlapról.

 

A pályázatot kiírók a táborozás időpontját illetően a változtatás jogát fenntartják!

 

A pályázat beadását megelőzően előzetes jelentkezést várunk minden érdeklődőtől a mellékelt jelentkezési lapon a következő e-mail címre: tabortata2020.topp@gmail.com. melynek beküldési határideje:

2018. január 31.

A „Jelentkezési lapot” le lehet tölteni az alapítvány honlapjáról www.eselybudapest.hu vagy kérésre megküldjük elektronikus levélben.

A beküldött jelentkezőkkel felvesszük a kapcsolatot 2018.február 15-ig

 

 

Tájékoztatás:

Az Alapítvány a táborban kép- és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat, melyet a támogatás elszámolásához valamint népszerűsítési célokra felhasználhat. A pályázat benyújtásával, annak aláírásával a pályázó és a kedvezményezett elfogadja a kép-és hangfelvétel készítését, és annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához.

Egyéb információk kérhetők a szakmai asszisztenstől, munkaidőben: Topp Ferenctől a 

+36-20/347-0640-as telefonon vagy a tabortata2020.topp@gmail.com elektronikus levélcímen.

 

 

Budapest, 2018. január 11.